Bozsik József

A kezdet

Nagykátán, lovascsaládban nőtt fel, így a lószeretetet szinte az anyatejjel szívta magába. Az általános iskola elvégzése után mezőgazdasági szakközépiskolába került, és ez már kijelölte számára az utat, csak idő kérdése volt, mikor ül bakra.

1978-ban ott volt nézőként, szurkolóként a kecskeméti négyesfogathajtó világbajnokságon, és ott határozta el, hogy ő is bajnok akar lenni. Akkor korántsem gondolta, hogy ilyen „rögös, göröngyös út vezet a sikerhez”, amit a három évtizedes sportpályafutása során végig kellett járnia.

A versenyzést a területi bajnokságban Muszkán Istvánnal kezdte, még 1979-ben. Pályatársa már akkor azt mondta róla: „Jóska született tehetség, igazi őszseni…” Apja lovaival – Babával és Márkával – kezdett el versenyezni, s először a kettesfogathajtóknál tette le a névjegyét. A két fiatal fogathajtónak sokáig együtt szaladt a szekere. Ott voltak a Duna-Alpesi-kupán, amit akkor a kettesfogathajtó világbajnokság előjátékának tartottak, és nem hivatalos Európa-bajnokságként jegyezték. A kupát 1979-ben a svájci Stillhart nyerte el, ami azonban a következő évben már a saját lovakkal, de kölcsönzött kocsival induló Bozsik József és a magyar csapat (Bozsik József, Tóth Baranyi Istvánné, Muszkán István összeállításban) vitrinét díszíthette. Az első időszakban a tápiószentmártoni Aranyszarvas Tsz elnöke, Szabó János támogatta Bozsik Józsefet, aki ma is büszke arra, hogy egy tehetséges versenyzőnek adott lehetőséget. Bozsik szintén büszkén vállalja elnökét, hiszen mint említette, volt olyan év, hogy a Tsz-ben háromszor akarták a lóágazatot felszámolni, de az elnök, Szabó János mindig kiállt, megvédte és megmentette a lovakat, s így Bozsik fogatát is. „Ez akkor sokat jelentett számomra, hisz folytathattam azt, amit elkezdtem, amit szeretek, és amihez – talán ennyi év után már kijelenthetem – értek is valamicskét…” – emlékezik vissza Bozsik József.

A ketteseknél Váczi Ernő volt első szövetségi kapitánya, aki ma is szívesen emlékezik vissza a ’80-as évekre. „Mindkét fiatalember – Bozsik és Muszkán – szorgalmas, és már-már betegesen pedáns volt. Meg is jegyeztem, hogy ezekből még lesz valami, és lám, milyen az élet, ott lehettem az első szárnypróbálgatásnál, és utána hol közelebbről, hol távolabbról, de végigkövethettem sportolói pályafutásukat.”

Bozsik ma is hajt, Muszkán már az utóbbi években versenybíróként van jelen szeretett sportágában.

Bakot váltott

1981-ben Kecelen rendezték a Duna-Alpesi- kupát, ahol Bozsik immár lipicai lovakkal megvédte elsőségét. Muszkán ötödik, Szegedi 12. lett, de ez elegendő volt a csapatgyőzelemhez. Az már csak hab a tortán, hogy Bozsik megszakítás nélkül háromszor lett magyar bajnok a kettesfogathajtóknál (1980, 1981, 1982), mivel akkor még a kettesfogathajtásban nem volt világbajnokság (az első vb-t 1985-ben Sandringhamben, Nagy-Britanniában rendezték). Talán ha van vb, akkor ott is megmutatja a világnak ez a „kis ember”, mit tud istenigazából.

Bozsik és Muszkán a négyesfogathajtást is egyszerre kezdte el, mert mindketten a „nagyok” nyomdokaiba akartak lépni. Nem csoda, hiszen abban az időben micsoda versenyzők voltak a négyesek mezőnyében! Kádár László, Abonyi Imre, Fülöp Sándor, Bárdos György és a többiek nevét kívülről fújta az egész ország, és nem csak a fogathajtó sport szerelmesei.

Bozsik 1983-ban váltott, átült a négyes bakra, mivel szerinte a kettesfogathajtás valójában egy előiskola az igazi megmérettetésnek. A fogathajtás csúcsa akkor is és ma is a „királyi sportág”, a négyes, ahol az akkori időben az ember összevethette tudását, felkészültségét a magyarok legjobbjain kívül a világ számos ismert, nagy-nagy hajtójával, a holland Velstrával, az angol Fülöp herceggel, Bowmannal, a svájci Dubayval és a többiekkel.

Törött bokával az első vb-n

Lipicai négyesfogatával 1984-ben, a szilvásváradi világbajnokságon, a magyar csapat újoncaként debütált Bozsik József, és az első „fellépés” sikerült is, hiszen egyéniben a negyedik helyen végzett. A szakvezetés elégedett volt, ő azonban ott és akkor és ma sem, mert úgy véli, lehetett volna a vb meglepetésembere. „A verseny előtt nem sokkal azonban a legjobb fogatlovát, Tulipánt elvesztette, és a helyére került öreg tartalékló, mit szépítsük a dolgot, cserben hagyta Jóskát” – olvashattam az egykori felejthetetlen kapitány, dr. Várady Jenő visszaemlékezéseiben.

„Márka, Csini, Szentes és Tündér” – Bozsiknak még ma is borsódzik a háta, ha a szilvásváradi vb maratonhajtás utolsó szakaszára visszagondol ennyi év távlatából is. „Akkor és ott túlléptem az időt, láttam, hogy késésben vagyok, de nem tudtam mit csinálni. A szükséglovam nem bírta az iramot. Nyomorúságos érzés volt percről percre konstatálni, miként csúszik ki kezemből a világbajnoki érem az első fellépésemen a nagyok között.”

A következő nyolc vb

Bozsik József mindössze az 1994-es világbajnokságon nem állt rajthoz. Akkor úgy érezte, hogy nem állt össze a fogata. Kusza volt a válogatás elve. Az akkori kapitány, Egri Zoltán csak Bozsikot akarta nevezni a vb-re, de jött az „új hullám”, és utazott Dobrovitz József, Páldeák János, Józsa Vendel. A kapitány lemondott, Bozsik is itthon maradt, ma sem tudni, jó döntés volt-e ez részéről.

1990-ben Bárdos György után Bozsik József került Szilvásváradra, az akkor még Állami Erdőgazdasághoz, ma Szilvásváradi Állami Ménesgazdasághoz. Azóta kétlaki életet él: családja Nagykátán, lipicai lovai Tápiószentmártonban vannak – ma már igényesen berendezett, új istállóban.

Bozsik Józsefnek már mindenfajta színű világbajnoki érme van, egyéniben is és csapatban is, csak az aranyérem hiányzik. Megítélése szerint legközelebb az egyéni aranyéremhez 1990-ben, Stockholmban volt, ahol végül egyéni ezüstérmes lett, pedig micsoda lovak voltak fogatában! Incitátó X-14, Conversano XXIII-5, Incitátó X-30, Favory XXIV-2 és Fácán. A csapatban (Bozsik, Juhász, Sipos) elért bronzérem sem vigasztalhatta meg.

Elkövetkezett egy újabb fogatépítés nem könnyű időszaka. Ez az 1992-es vb-eredményén érződött is (mint már említettük, kihagyta a ’94-es hágai vb-t), majd a belgiumi Waragenben a győztes belga Félix Brasseur és az angolok nagy öregje, George Bowmann mögött bronzérmes a szilvásváradiak kiválósága. Fogatát ekkor Plutó XXIX-4, Plutó XXIX-13, Favory XXV-22, Siglavy Capriola X-6 és Plutó XXIX-6 húzták.

1989-től az úgynevezett rendszerváltás időszakát a sportágak közül talán a fogathajtó sport sínylette meg a legjobban. Azt a kínlódást, azokat a keserves éveket, amilyen az eltelt 10-14 év volt, valószínűleg senki sem kívánja vissza.

A korábbi évtizedekben a világbajnokok sorát felvonultató magyar négyesfogathajtók 1984 és 2004 között nem nyertek sem egyéniben, sem csapatban aranyérmet, mindössze egy, csak egy legény tartott lépést a világgal, aki nem más, mint Bozsik József. Ő volt az, aki eddig egyéniben tizenkét magyar bajnokságot nyert – a csapataranyérmeket ki számolja? Emellett hatszoros derbygyőztes, és szinte minden évben, amikor a csapat a vb I-VI. helyezettje között volt, a „magyar egység” ott volt Aachenben is, a legrangosabb európai lovasverseny keretében rendezett nemzetközi négyesfogathajtó versenyeken. A győztesek nevét megörökítő márványtáblára eddig nem sikerült feliratkoznia Bozsik Józsefnek – az 1990-ben elért második, majd 2001-ben elért harmadik helyezése voltak az eddigi legjobb aacheni eredményei, amire lehet azt mondani, hogy más örülne ennek, de ő ott is nyerni akart és akar ma is.

Világbajnoki cím nélkül is generációkat átívelő zseni, ezt jól mutatja, hogy 1984 és 2004 között egy világbajnokság kivételével valamennyin részt vett és a legutóbbi 2008-as hollandiai vb-n is rajthoz állt. Ezüst és bronzérmeket nyert egyéniben és csapatban, csak úgy, mint a sportág legpatinásabb versenyében Aachenben. Az elmúlt 25 évben egyedül neki sikerült Aachenben díjhajtást, és világbajnokságon maratonhajtást nyernie.

Közel a hatvanhoz még ma is aktív és ugyanazzal a hittel és lelkesedéssel dolgozik és építi fogatát, amivel 1979-ben elkezdte.

Baranyai, Krebs, ifj. Bozsik