Ifj. Bozsik József remekelt fiatal fogatlovaival
Szombaton rendezték meg a hagyományos Mindszenti Lovasnapok keretében Mindszenten, a lovas pályán a Fiatal Fogatlovak Kvalifikáló versenyét.
2015-ben hozta létre a Magyar Lovas Szövetség Fogathajtó Szakága ezt az új versenysorozatot, miután a Nemzetközi Lovas Szövetség életre hívta az új kategóriát, amely a lovak utánpótlását hivatott szolgálni az 5, 6, és 7 éves lovak korcsoportjában. Ennek a kvalifikáló versenynek a nyitófordulóját tartották meg Mindszenten.
A szombati délelőtt így gyönyörű lovak, elegáns fogatosok, meseszép fogatok sorjáztak a Tisza-parti település lovas pályáján. A kilátogatók kényelmét és szurkolókedvét szolgálta az egyes frissítők és finomságok sokasága is a pálya körül.
A Fiatal ló – 5 éves versenyen első helyen végzett Papp János, a Mezőhegyesi Ménes tagja és Úrnő.
A 6 éves korcsoportból az 1. és 2. helyet is ifj. Bozsik József érdemelte ki, Lari és Balu lovakkal, a Kincsem Lovaspark SE-től. Harmadik helyen végzett a Mezőhegyesi Állami Ménestől Papp János Toszkával.
A 7 éves korcsoport eredménye pedig így alakult:
1. ifj. Bozsik József, Kincsem Lovaspark SE (ló: Rouge)
2. Kun Andrea, Jászberényi Lovas Baráti Kör SE (Elmo)
3. Kun Andrea, Jászberényi Lovas Baráti Kör SE (Ezabella)
4. Lehőcz Dávid, Kentaur Lovas Sport Egyesület (Edona)
5. Németh Enikő, Kentaur Lovas Sport Egyesület (Effort HBC)
A délutáni versenyek eredményei így alakultak:
A Fiatal lovak Akadályhajtás versenyének eredményei:
1. ifj. Bozsik József (Kincsem Lovaspark SE)
2. Lehőcz Dávid (Kentaur Lovassport Egyesület)
3. Németh Enikő (Kentaur Lovassport Egyesület)
4. Kun Andrea (Jászberényi Lovas Baráti Kör SE)
Egyesfogat SZVL eredményei:
1. Gémes Lajos (Bercsényi Lovas Klub M.)
2. Fodor Zsuzsanna (Bordányi Lóbarátok Köre)
3. Fejes Dávid (Mezőhegyesi Ménes SE)
Forrás: Fogathajtó Szakág, Lovasok.hu
Fotók: ifj. Bozsik József